Összenyomnak a reggelek...
figyelek, fázón, remegve
míg a bennem lüktető erek
életet préselnek sejtjeimbe.
Félig szűrt színekkel ébredek
nyitott szemmel mintha látnám
gondolataim hullámot keltenek
szobám áttetsző csendtaván...
Felhabzott fent a piszkoskék ég.
Megzavart hideg jégeső színe,
ha egy kis ragyogást adna még,
Én pőre testemen hordanám ide!
Csak az ősz várt itt kinn az utcán,
levelek bújnak össze kedvesen,
millió nászpár így eső után
egymáshoz tapadva nedvesen...
Nem akarom, hogy bárki lássa
mily sóváran figyelem a táncuk!
A tölgy levélnek hárs a társa...
Óvatosan lépek át rajtuk.
Mellettem suttogsz, tudom neved,
érző lényembe bújtál megint...
Üres zsebemben fogom kezed,
csaltam újra... csak a szél simít...
