A másik élet félig még enyém.
Kiegészít és része vagyok.
Őt is átjárja a szél, a remény;
s mit ő lát, én is, a belső napot.
Ha buszra szállok, ketten szállunk buszra;
ha sírok, sírunk mind a ketten
közös szemünkkel, mely homályosulva
néz az ősz óta tartó szürkületben.
Ha színeket keresek, keres ő is,
ha nem találok, ő éppoly csalódott.
Velem veszíti el és velem őrzi
a hitet: rendbe jönnek majd a dolgok.
Mióta van, vagyok én is azóta.
Élete lett, hogy attól fogva éljek.
Egymást készítjük fel a szebb napokra,
mikor majd ujjaink egymáshoz érnek.
