A fák fölfele függve állnak,
élnek a kétszeres magasban,
a lenti ég a fenti napban,
a menny az alsó sugarakban
kettőződik, aztán kiárad,
a függőleges lét szikárabb
formáiban is ugyanaz van,
mint a kerek gyümölcsben lassan
kerekedő testetlen napban,
a fák fölfele függve állnak,
istene van minden platánnak,
a lent, a fönt s a köztes árnyak
három világa lakhatatlan
törzsükben lakik egy alakban,
a lassú élet titka abban
áramlik mélyen s meg-megárad,
a lét súlyosabb áramának
igézetében múlhatatlan
idejű imádságban állnak,
magába kulcsolt kéz az ágak
bonyolult rendje a magasban,
s minden egyesben magasabb van,
kiragyog belőlük a lágyabb
létezés fénye, égi hajlam,
kertben, erdőben mire várnak,
az épülés erői járnak
testükön át, míg mozdulatlan
nőnek a lenti lombok, ágak
a földmélyi mennyboltozatban,
s gyökerek fent, a térnél tágabb
világot nyitva a világnak,
fenti mélyben, lenti magasban,
függőleges fények a napban,
a fák fölfele függve állnak,
fent is és lent is koronásak,
a kétszeres határtalanban
puszta létük királyi távlat,
bennük a mélyben is magas van,
kertben, erdőben mire várnak,
világló törzsek, köztes árnyak.
