Ha nem szeretsz,
elégek,
mint fedetlen mészkövek a figyelmetlen esőben,
elhamvadok,
mint villámverte szénaboglya,
lehullok,
mint csonka cserép a hanyag háztetőről,
lezuhanok,
mint egy régi szándékú indulatos szikla;
ha nem szeretsz,
kő-könnycseppnyi bánat leszek a szobrok szemén,
kirabolt fészek lesz a lelkem,
röptében elpusztult cinege a dalom,
és lábaim kasza előtt reszkető fűszálakká változnak.
S ha úgy szeretsz,
mint a sziklák közé szorult gyökerek a puha földet,
mint a vigyázzban álló fenyők a fegyelmezett egyenességet,
mint a hangos-kék kikericsek a beszédes társaságot,
mint messzelátó pipacsok a megnyugtató zöld kaszálót,
s ha úgy szeretsz,
mint hegycsúcsok a madárvágyú magasságot,
mint a kíváncsi felhők a napsütéses záport,
mint csibe-csillagok az őszinte csendű eget,
mint lombos suhogás a selymes szelet,
ha így szeretsz, bárhová is megyek,
visszatérek Hozzád.
