- részlet -
(staccato)
Félelemtől borzasan riadok álmomból…
mint bányában, ha kialszik a lámpa,
oly kormos-sötét künn az éj.
Nyomaszt a jövőtlen jövő réme!
Az élet elhagy, mint régi ruhát
a gyorsan változó hűtlen divat,
s az emberek is oly gyorsan felednek.
Ki tegnap még komoly szavakkal
tanított és intett, néha verset írt,
holnap a feledés bugyrába merül,
pedig még él.
Félelmetes a múló idő,
s hogy mily gyorsan fogynak a barátok.
Nem a vénség rémít,
hanem a mindent ellepő magány.
Elvették ... hitemet,
most várják, agyamat lepje be a por,
peregjen rá az idő homokja,
mely múltamat és boldogságom lopja.
...
Sorsom kiérdemelt büszke szegénység,
mert kényszerre sem hajolt gerincem,
így lettem végleg felesleges.
Ha hív mors imperátor, emlék sem leszek.
