Kiles a nap a horizont mögül,
s felzengenek a fénynek hangjai.
Fákon áradó madárdal csendül,
a könnyű szellőben szárnyra kelve
csacsogva csapongnak üdvözletül.
Pillanatra szinte elvakultan
szokja szemem a rám zuhanó fényt,
könnyem csillan egy fénylő sugárban,
s látom friss lombokon lecsorogni
az aranyló hajnalt, áradóan.
Néhány perce még az éjszaka
hömpölygött ködsóhajjal a réten,
de tudtam, szívem sötét korszaka
elmúlik, nem emészthet meg a csend,
mert lelkemben érik új muzsika.
Nekem a tavasz mindig te voltál,
dalaimat te adtad Szerelem.
Régi hajnalok érzése bujkál
emlékeimben minden reggelen,
s karom helyett most dalommal dajkál.
