Látod, ez itt a terasz, a kert,
a nagyanyám ültette rózsabokor,
melynek tövéből egy széncinke
néhány zörgő levelet hátrakotor.
Látod, ez itt a magasföldszint,
a széles ablak, négy méter legalább,
táblája mögött ünnepeken
ott ültünk mi, az egész Zsille család,
apám, keresztapám, bácsikám
— lelki szemem egy csoportképet kattint —,
nagynéném és a házigazdák:
nagyszüleim. Sok éve halottak mind.
Látod, ez a nagyapám árnya,
ez itt a nagyanyám lépte a füvön,
látod, a csupasz faágakon
ott lógnak sóhajaik együtt, külön.
Látod, melletted állok most itt,
alattad lüktet a völgyben a város,
hullámzik fénytengere. Látod,
benépesült az udvar, a magányos.
