Egy bútorozatlan nagy meleg szobában
Csak te lennél, és én, s a végtelen,
Szavaidból vetném meg az ágyam,
S hagynám, takarózz velem.
Beszélnél hozzám az elmúlt nyarakról,
S az őszről a Kanonok-soron,
Amit még soha, de sohase láttam,
De minden éjjel arról álmodom.
Teámba mézet, kávémba barna cukrot,
Egy nem létező, üres csésze vár,
Valaki már megfejthetné a titkot,
Mert a kör szűkül és bezár.
