Attól, hogy ünnep van,
nem változik meg a világ.
Attól, hogy jobban szeretünk,
nem zöldebbek a fák.
Tűz-tenger kincseinket
hiába pazaroljuk,
oroszlán-lelkünk hiába
üvölt a többért!
Attól, hogy forróbb a kézfogás,
nem lobbannak tüzek az égen.
Attól, hogy pirosabb az arcunk,
nem születünk újjá a mesékben.
Hiába várjuk a csodákat,
nem indulnak maguktól felénk,
és a Galaxis is csak
álmunkban lehet a miénk!
Attól, hogy éj-fekete
gyémánttal kövezzük ki
eljövendő halálunkat,
még nem lesz szebb a halál.
Attól, hogy eltitkoljuk gyöngeségünket,
még nem lesz erőnk az
a tó tükrébe nézni.
Lásd, senki nem tanított rá,
mégis legjobban tudunk félni.
Embernyi gyávaságunk, még nem bűn.
Apró vétkeinket a szeretet
lassan semmivé oldja,
s a fák mégsem nőnek nagyobbra!
Mert csak az EGYMÁSÉRT
és csak az EGYÜTT képes
az egekig felnőni és
megérinteni az Örökkévalóságot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése