Most, hogy kalandok nem vidítanak,
és nem szorítják szívedet szerelmek,
és nem érdekel, ami érdekelhet,
és rajtad kívül telik el a nap,
örömtelen az örömöd, tudom:
kiszabadulnál fásult világodból,
mint fény az alagút vakablakából,
fölülemelkednél a gondokon;
most szeretnél erőre kapni, így van?
Most meglepőbb az élet álmaidnál,
és jobban fáj a közöny, mint a seb.
Már sejted tiszta pillanataidban,
mi bántott, és még mi az, ami rád vár,
most mohóbb vagy. És tehetetlenebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése