Ne hidd hűségnek, jóságnak se mondd,
hogy így ölellek, egyre görcsösebben,
s ha nem mozdulok most már soha el,
azért lesz így, mert másként nem tehettem.
Ha tudnád, hányszor elfutottam volna,
és hogy kiáltva megtagadjalak,
hányszor megnyílt a szám. Milyen parancsra
maradtam hát? A szó miért maradt
kimondatlan? Hiába kérdezed.
Nincsen érve a néma értelemnek,
ha van válasz, az állat tudja csak,
aki reszketve szűköl bennem-benned,
mert az Időn csak ez mentette át
tagolatlan jaját a rémületnek,
hogy megérezzem, nem mozdulhatok:
pusztulnom kell, ha egyszer eleresztlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése