-részlet-
Hosszú éjeken át vártam rád...
Te is ott vártál, de nem láttam a ködben;
hatszáz kilométer lépésnyire tőlem,
s nem láttad, hogy én is azt a páncélt hordom.
Két egyforma láncing sajgott a testünkön,
fagyos magányból és forró vágyból szőtten
...
Lassan felszállt a köd, kikékült felettünk.
Észrevettük egymást, teljes fényben látlak;
amíg élsz, őrizlek, s őrzöl a világnak.
S elhisszük, hogy minden kínunkat feledtük.
