kezemben
maréknyi tengervíz
bőrömhöz simul
mint álmos gyermek
ki álmában pillangót kerget
a víz színén egy mosoly
villan
ami a fáradt életé
lelkemhez érve tengerré
változok én
a víz pedig emberré
hatalmas karjaimmal
ölelem a földet
könnyes szerelmesként
nekem adatik meg
ki örökké a mesében él
ez a maréknyi tenger
amit a kezembe tartok
valójában a múlt
megbújva atomja között
az idő
lubickol vakmerőn
miben évezredek csendje
tomboló üvöltése pihen
fáradt anyaként
ki bársonyos kezével
simogatja a part
csillogó homok mezejét
vagy mérgében hullámai
sziklákat morzsolnak szét
kezemben
maréknyi tengervíz
hallom fülemben
ezernyi szirén énekét
s bőrömhöz érő
vándorló bálnák
lomha hullámzását
lelkem lebeg
a sós vizén
nem háborog
hagyja hogy ringassa
a tenger
míg a földre visszatér
