Már csend van újra bennem,
szelíden fáj a hiány.
Lepergett lombú fák alatt
hallgatag kőhalomba zárt,
hűvös magány
tanítja évek óta,
ami a holtak bölcs hagyatéka:
ahol szeretet él,
ott nincs halál…
A sírokon gyertyaláng remeg,
felhők közt fáradt fénymosoly
dereng - aranyló glória…
Kósza emlékek sorát,
sok meghitt délutánt
idéz a csönd-varázs.
Lelkemből mély fohász fakad
az életért, imám az égbe száll
a Bölcsekért…
