„Távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.”
(Pilinszky János)
Ne mondd ne mondd…
Az évszak csupa líra
S a lombok gömbje oly
Szabálytalan
Hogy szeme szája
Ujja s verse van
S a kertben sűrű
Fáradt illatok…
A pályaudvar hídja még remeg…
De már a kényes őszi szél
dorombol…
Távoli kétes tájakon…
Hogy gázos ujjak
Gázos kézjegyek
Babrálgatnak benn
Az éles tárgyakon
S földre hull az öngyilkos levél…
„… a lombok gömbje oly
Szabálytalan
Hogy szeme szája
Ujja s verse van
S a kertben sűrű
Fáradt illatok…”
Ne mondd ne mondd…
Hogy meghalok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése