Egyetlen sebezhető pont vagyok,
a világ közepe.
Számtalan egyenes és görbe vonallal
húzhatnak keresztül,
s szívemben a körző hegye,
amellyel a mindenséget mérem.
De mivel kiválasztottalak a világ értelemmel
bíró dolgai közül,
kiterjedésem továbbra is végtelen.
Nincs fölöttem hatalom,
mert keresztülnéztem a csontjain,
és megláttam a semmit.
Lábam viszi már az értelmet,
ami kiveszett az utakból,
az útmenti fákból, az útmenti emberekből,
s keresztüllépkedek a köveken, sineken, fahasábokon
s a halál hancúrozásban kifáradt kölykein.
Bordáim boltívei közé zártam az orgonahangú istent,
szabad vagyok.
De téged teszlek rabbá:
szíved bejáratára szögezem
vasból vert virágaimat.
