élünk,
elődül s örökösül.
Arcra az arc, sors a sorsra
kormokkal ráüszkösül.
Halálra egymást emésztve,
kifosztva,
lélek lágy húsát
csontig
leostorozva
élünk,
hát élünk.
Hol vagy, te
múltbeli, tiszta,
te mondhatatlan,
megfoghatatlan,
hol vagy!
Szív zakatol, ki-kihagy,
kopik a csigolyaporc,
szerveink szétromolnak.
Hol vagy te,
hol vagy?
Csonk lábbal, csupasz tenyéren
csúsznék utánad,
világ széléről zokogva
visszakiáltanálak!
Ropognak, rogyadoznak a térdek,
a vállak.
Kő lüktet köröskörül,
közömbös,
idegen,
élettelen égitestek
keringve közrefognak.
Beomlott pincében vergődünk,
legalján romjainknak.
