Elengedtelek, és mégis itt vagy,
még bennem élsz, mint tájban a színek,
melyek az alkonyban megfakulnak,
ámde végleg soha el nem tűnnek.
Fájó hiányodat lehet, megszokom,
képedre nézve könnyem sem fakad,
a szemem elenged, de szívemben
emléked örökre velem marad.
*--
Csak tudd, hiába mentél el,
van ami most is velem telik,
ez az emlékek ideje,
és hidd el, az sem könnyű,
veled élni, nélküled.
A szavak és tettek, mint emlékek
az idő síkján összecsúsznak,
s nincs kedvem újra rendezni őket,
hagyom süllyedni elme-mélybe,
s hinni, ha volt, nem volt öncsalás.
