Töményen ég a fájdalom;
halálba űz, ha még hagyom
a rút teher,
a rút teher.
Ha tudnék most sóhajtani,
egy röpke dalt elmondani,
az volna jó,
az volna jó!
Hagyd most a hosszú éneket:
ilyenkor csak rövid lehet,
hisz' nincs erő,
hisz' nincs erő!
Ha szúr az öldöső magány,
egy kis dal is feloldja tán
a bánatom,
a bánatom.
Ady, Vajda, Vitéz Mihály!
Ti tudjátok, nekem mi fáj,
ó, szóljatok,
ó, szóljatok!
Ti kínzott-lelkű mesterek,
tanítsatok meg engemet
dalt zengeni,
dalt zengeni!
A kis dalok varázslatát,
lélekenyhítő balzsamát
azt kérem én,
azt kérem én!
Hogy lássanak, ismerjenek,
megértsenek s szeressenek
az emberek,
az emberek.
Mi oly rég elmondásra vár,
azt elmondhassam végre már
mindenkinek,
mindenkinek!
S ekként, ha értelemre lel,
ezer kis dalban égjen el
az életem,
az életem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése