Ott, hol tündérmeséket sző a nappal,
s könnyű harmatban térdel az érkező hajnal,
az éj álomszárnyakon lebben,
madárdal ébreszt majd minden reggel.
Hol a könnyű a szellő arcon simogat,
s aranyból építi házát a felkelő nap.
Hol a szó, mint ölelő kar,
szelíden békít, lágyan betakar,
a félelmekből védőhálót sző az értelem,
színes terítő lesz a végtelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése