Az éj a társam, a sötét,
s benne csillagok lyuggatta
fények, sehol egy lélek,
ki ébren volna még.
Osztódik magányom,
már száz számra találom
magam körül,
míg szikrázó fagyban
jéggé kövül számon a szó:
ilyenkor hallgatni jó.
Mint a denevér,
bennem fejjel lefelé él
egy halvány mosoly,
hogy Te mégis,
meleggel vársz valahol…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése