Jó volna egyszer
Meglelni, és sorba fűzni a szó gyöngyét
Hű árnyékát annak, ki vagyok
El ne enyésszen, ha a Nap nyugodni tér.
Jó volna egyszer
Szív, ész, test magasából – visszhangzó delét,
Teljes lényegét világra hozva
Hajnalt szülni, földre teríteni, Eléd.
Ugranának egyszerű, csizmás lábak
Hajókötél lódulna felé, mit ér?
Tisztán és szűzen megmaradna
Mint a sivatag, ha elhalkul a szél.
Futna végig a szivárvány ívén
Csontváry fája hajolna fölé
Nem bízva homályos emlékezetben
Isten-ég vonna pajzsot köré.
Látom a szavak ismerős alakját
Félek, mi vagyok, oly kevés!
Nézek homokórám hulló szemeire
S nem fordít meg többé a kéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése