Valahol a tetők fölött,
Isten oszlatja a ködöt.
De az a kilátás,
már másra vár.
Nem riaszt föl dob, se tülök,
alszom, amíg megvénülök,
talán ez menedék,
ez a végvár.
Kegyelemnek látszott régen,
a fény egy-egy lány szemében,
pedig csak jel volt, hogy...
későre jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése