Meggyengült erővel nehéz a szép, tiszta, igaz szó keresése, 
ezért meghatározatlan időre 
lezárom a gyűjteményem.

Blogom valamennyi látogatójának megköszönöm válogatásaim iránti figyelmét.

Tamás Tímea: Töredékek

úgy megyek el, mint az álom
amire hajnalra nem emlékszik más,
csak a meggyűrt lepedőn az izzadság

*
vonattal megyek valamerre
nem tudom hova
viszem magam
poggyászként feladtam a küldetéstudatot

*
egypár sorra még futja
amíg a vonat zakatol
s amíg az ér még dobban
amit az idő darabol

*
befejezetlenül utazom
mint a hajnali álom
s akár vissza is jöhetek
ha azt a reggelt megtalálom

Brian Crain - Morming Mist

Brian Crain - Morming Mist

Tamás Tímea: Az elköszönő vakond

egy hosszú alagút végére értem
imádkoztam a napfényben
bár nem tudom mi az
de így mondják

ültem a kupacon túráson
magam dolgát már megtettem
egyedül kezdem egyedül végzem
senki nincs aki helyettem
elmondhatná a nem halló
süket füleknek hogy alant
a föld zenéje nélkül soha
soha nem kelne ki a mag

én vak vagyok szemmel nem látó
nélkülem múlnak el a telek
nem nézhetem s így nem veszem észre
a nektek küldött jeleket
de látom mi azokon túl van
azt hol az élet dajkálja magát
s hallom a föld alatti utak
gyönyörködtető dallamát

úgy múlik el mint a szívzörej
nem tudod hol állsz
lehet hogy ez már az előszobája
s azt hallod hogy mi van odaát

rőzsét égetnek s az avaron
fel-felszáll egy sárga levél
kesernyés illata füveknek
azt jelzi hogy jön oson már a tél

nem érzel semmit s nem látsz
pedig harcok dúlnak körötted

de feletted egy földműves él
ki felszántja lassan a földet

ekéje nem ér le hozzád
segítenél neki nem lehet
a természet néma miserendje
szabja meg minden lépéseteket

fájdalom s kinőtt szerelmek
nem szorítanak már s nagyon
várjátok hogy a tél takarót szőjön
dérből s fagyból az avaron

Tamás Tímea: Vakondvilág álma

 -részlet-

„édeskések itt lenn a gyökerek
ilyen lehet a szerelem íze”

édeskés öröm jár át
amikor veled álmodom

láthatatlan titkos vízjel
vagy bőrömön
a bőrön amellyel élek
néha eszmélek és félek
(pedig ritkán fél a röglakó
tudja már úgysincs lennebb)
ami még enyém volt
de az ítélet
hogy szeretlek téged
elvette azt is
...
* * *
levethető bőrökben járok
mindennap másikat próbálok
hogy tessem néked

vigyázod minden szavam
s távolról is látod mi akad
horogra s miért

pedig nincs kapás
a csalik némán úsznak tova
mint üres papírhajók a Néván

üzenet nélküli kis testek
nem szolgálnak s nem
esdnek csak utaznak mennek

hiába fognád be őket
hiába kötöznéd időbe bőrbe korba
úgysem segíthetnének

hány bőr kellene még
hány élet
s miért kellene hogy tessem néked

álmomban nincs játék levethető
bőr csalétek
ott egy kizöldült világban
a soha meg nem érkezés pillanatában
nevetve élek

Tamás Tímea: A zenélő bohóc

-részlet-

kék éjszakákon felkelek
olyankor járni tanulok
s elfelejtem amit tudtam
azt az egyetlen szólamot
s elindulok hazafelé
hol hűvösek az éjszakák
s a levegő már rég ismeri
harangok csendes dallamát
bohócsipkámat levetem
nevetős arcom elhagyom
nem dalolok nem könnyezek
piros cipőim eldobom
s varjúseregek övezte
szürkülő láthatár alatt
hazamegyek hol a füvek
éjjel szuszogva alszanak
az őrület előszobája
tudom Uram – az én szobám
egy íróasztalon lakom
egy pók minden kompániám
egy sor dallamot dúdolok
ha szívemhez ér valaki
szürke porszemek szálldosnak
s a levegő démonai
a fákon nem tanyáznak varjak
néha hazaálmodom magam
oda hol magasabb az ég
s a varjúseregnek hangja van
itt lakom mióta tudom
zenélő bohóc a nevem
s tudom máshova tartozom
s volt egy előző életem
itt élek most idefalazva
s nem járt itt Kőmíves Kelemen
ezt a nevet is vajon honnan
vajon mióta ismerem
ha süt a nap hancúroznak
kint a fákon a mókusok
néha kíváncsian néznek
s kocogtatják az ablakot
fehér sipkámat nem vethetem le
két karom nem mozdíthatom
a szám mindörökké nevetős
piros foltok az arcomon
egyetlen dallamot szólhatok
ennyit adtál nekem Uram
csilingelek is ha kérik
idegen kezek – boldogan
be vagyok zárva magamba
tán egyszer majd kiszökhetek
madár leszek vagy rókalány
s szeretem az embereket

Tamás Tímea: Souvenir

Marinak

             Régi gondolatok mottója
            „a héten meg kéne írnom a verset
             amit csak neked írok meg
             a héten elvisz és visz a vonat
             és valamiért te nem követsz”

ősz törli lábát a földeken
sárosan ballag aztán tovább
húzza magával a sűrű leplű
özvegyek által szőtt éjszakát

és én valahogy ezen a héten
törékeny szelekben veled vagyok,
valakinek a szelencéjében
ízeket őrzök, kacajt s a lakatot

ami nyitja, csukja, s az őszbe zárja
rég neked adtam, s a napot
ami fény volt és ősz és még valami,
akár még meg is tarthatod

Tamás Tímea: Élettér I.

a mindennapok árkaiban élek
szemét hull rám, s némi ígéret
hogy van holnap
de hol a nap ami elhozza

mindennap felkel a ma
s vele én is
szemlézem megmaradt életem
s emlékezetem
már nagylyukú rosta

néhány közhely lakik velem
s a félelem
hogy az árok alján
a szemétben
a mindennapi örök pátoszos
sötétségben
meglelem magam

az ént akit rég elhagytam
akit szerettem de nem akartam
megtartani
aki elment feloldozott s kimászott
a mindennapok árkán túlra
s fején egy glóriával
valaki mással tárgyal

félek őt újra megtalálom
s hasztalan lesz vele s miatta
minden álmom
minden árkom

Tamás Tímea: Mementó

megöl az idő üldöz
rám gyújtja éjjelente az álmokat
reggel a csupasz romhalmaz
alól kászálódom ki üszkösen
és érzem csontjaimban a halált
egyetlen éjszaka alatt elaggok
a hús a bőr selyme odalesz
hiába várom hogy rám találjon
s hiába hallom ordításom
arcom ráncos s hajamba sercegve
belekap a láng
nem jön a vélt a várt
rám vicsorít a idő s hajnalra kelve
érzem csontjaimban a halált