Egyik markomból a másikba számolom,
Amit aprópénzben adott a szánalom:
Pár jó szó, szelet kenyér, féldeci öröm,
És van egy biztos helyem kívül a körön.
Hűvös éjeken mindig arról álmodom,
Hogy az árva Isten alszik a vállamon,
Mert én vele lakom és ő velem lakik,
Megosztott magányban didergünk hajnalig.
A harmonikámat néha el-elkéri,
Éneke szomorú, de dallama égi.
Utcasarkon táncba visznek az angyalok,
S ilyenkor úgy érzem — talán boldog vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése