Hullhat a hó, fagyos zúzmara,
Tiszta téli lélegzet a hidegben…
Gondolatom s vágyaim vetítik
Ide ebbe a nyárba, harsogó
Zöldekbe ezt a téli érintést.
Mert bennem hull a hó,
Elválasztva a kinti, benti világot.
Magányom, mint folyadékban
Kicsapódott kristály,
Elválik a világtól, míg benne
Marad mégis. Lassan kövület,
Melyet csiszol ezernyi hullám,
De mégis megmarad, mint
Halhatatlan és érinthetetlen
Tekintet által.
Uram, bensőm egyetlen tanúja,
Magam elől is menedék,
Egyetlen szavad s a pillanat
Olvasztja csorgó könnyekké
Jégvirágaim áttetsző szíveden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése