Valami különös csend feszül fölénk,
sóhajos, igéző várakozás,
s mint harsány, újszülött beteljesedés,
elborít mindent a bíbor ragyogás.
Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre,
fölrázva hosszan álmodók hadát,
múlik az árvák néma szenvedése:
balzsam az éteri hajnalhasadás.
Vedli a szürkület árnyék-ruháját,
omlik a földre a fényüzenet,
enyhül a kín, ahogy árad az áldás,
az ünnepre virradó világ felett.

Köszönöm szépen, megtisztelő :)
VálaszTörlésMegjegyzés a vershez: a Bíbor ragyogás című versem átirata. :)
Én tartozom hálával Önnek!:)
TörlésA vershez fűzött kiegészítését is köszönöm.:)