Talán a költők sosem halnak meg,
és ellenállnak minden viharnak,
néha a csönd vásznára feszül lelkük,
de mindig- mindig igazak maradnak.
Talán a költők sosem halnak meg,
szemükben ragyognak a csillagok,
a búzakalászokkal ringatóznak,
miközben sodródnak a mindennapok.
Talán a költők sosem halnak meg,
papírlapon pihennek az álmok,
a sorok közé madarak fészkelnek,
eldalolják a halhatatlanságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése