Lázas homlokomat a hideg, párás ablaküvegre támasztom, jólesik a dermesztő hidege...az utcán alig van ember. Mindenki fáradt, az ünnepek véget értek…Számomra nem ünnepek voltak ezek, egyszerű hétköznapok, mint ahogy egy egyszerű hétköznap ünneppé válhat..
Ha majd egyszer, kinézek az ablakon, és nem látok majd éhező gyermeket, nem látok többé háborút, és szegénységet, akkor több ezer csillaggal díszítem majd a fenyőfámat..., mert számomra az lesz a karácsony…
