Virágot szakajtottam,
égből-vízből
kerekített
véletlen szülte verset,
kékké szelídült parányi napkorongot.
Ne tűzd a hajadba cicomának!
Halállá válik, ha tóba ejted.
Óvd ujjaiddal,
nézd védtelen –
föld kinyújtott tenyere,
elporladt áhítatok emlékezete.
Az emberre vágyó természet
elvetélt mellékága,
törékeny játék-illat
válaszul a halálra.
El ne lökd,
ég-víz pajzsa,
ez elmúlás másik arca,
világ illata – élet;
föld csillaga,
hétfőn támadt ünnep harmata.
Tenger cseppentett vére,
szemekre nyíló béke,
a mindenségben kis fogaskerék,
gondolatnyi ég.
(Élet-halál partján a szerelem
játszani is ráért.)
Fogd hát kezedbe,
s egy gyereknek add oda,
színéből tanulja meg,
hogy ég s víz
illata vers:
föld csillaga.
