megriadt gyermek egyedül a téren
szétgurult gyöngyei között kuporog,
s a kora esti lepkeszárnyú szélben
érzem a bódító zsályaillatot.
hányszor fűztem össze féltett kincseim,
s a sok színes álom mindig szétesett.
hideg fényű lámpa himbál, nyikorog,
s már nem szégyenlem, ha sírva ébredek.
egy angyalt várok, ki eljön, jól tudom,
homlokán majd ezüst holdkaréj ragyog,
az anyám az, a szeretőm, kishúgom.
a tenyerében gyöngyeimet hozza,
sebzett szárnyával megérinti arcom,
s magányomat a csillagokba mossa.
