1.
Úgy hittem, magányom
az egyedüllétből fakad,
kerestem hát a társaságod,
kínálva tiszta barátságot,
talán feltöri a magány
pszicho-zárkáját baráti szavad.
De te riadtan elfutottál...
most hiába hívnak társaságba,
már belém égett végleg a magány.
2.
Számomra felfoghatatlan,
hogy döntő pillanatban
miért gyávul el a szó.
Máskor feleslegesen árad,
akkor is, ha hallgatni volna jó,
mert többet mondana a csend.
Azon gondolkodom,
elmondtam minden fontosat neked,
és értetted-e hallgatásom?
3.
Csak tudd, hiába mentél el,
van, ami most is velem telik,
ez az emlékek ideje,
és hidd el, az sem könnyű:
veled élni, nélküled.
A szavak és tettek, mint emlékek,
az idő síkján összecsúsznak,
s nincs már kedvem újra rendezni őket,
hagyom süllyedni elme-mélybe,
s hinni, ha volt, nem volt öncsalás.
