Túl már az ötödik ikszemen,
mi jöhet még, édes Istenem?
Emel-e még az értelem hűs egébe
magasztosított lényed drága fénye?
Lebegtet-e még a képzelet
fátyol páraként a vizeid felett?
Ölel-e még hazává a honvágy
ámulni számtalan bérced, lankád?
Porol-e még fényesre árva csillagot
vagy szívem csak jégcsapként vacog?
Olvasztok-e még kilátót a vak homályba
vagy leheletem ráfagy a tél ablakára?
Pörget-e még engem a küllőző napsütés,
hogy támadó szélben ne legyek kórózörgés?
Zöldülök-e még reményt, mint a fák?
Habzok-e még virágot, mint az orgonák?
Meddig tart még magának a jövőm múltja?
Árad-e még friss vizet álmaim apadó kútja?
Vagy már csak örök szomjúság gyötör?
Megszáll-e még lepkeként a dús gyönyör?
Vagy csak az irgalmatlan bánatom
didergi el az együgyű fájdalom?
