Add a kezed hát: egy rövid út csupán.
Ne érints máshogy, bízd a kezedre, hogy
megértesse s megértse minden
árnyalatát az együttlevésnek.
Ez még az ősz itt. Megteheted, hogy a
fák napsütéses színein ámuló
szemedbe gyűjtsd amit megéltél,
és velük izzani felragyogtasd.
Pár percnyi séta. Nyújtsd csak az ujjaid.
Tenyerem érintsd és a hüvelykemet,
ahol a flexorizmok érdes
felületén kisimul a bőröm,
ahogy a múlton simul a fénytelen
emlékezés. Tedd ujjaid ujjaim
közé, lazán hagyd rendeződni
öbleik és hegyeik vidékét,
amíg leszáll az útra a szürkület,
s egymásba burkol tájakat és időt:
pár percnyi séta, és a ködben
ez nem az ősz, nem a te kezed már.
