arcom valósága
a tükörben
szinte véglegesnek
minősített vonásaival
de én már észrevétlen
mint éjnek idején
egy megkésett madárének
valahol máshol
keresem magam visszhangját
mert már régóta
nem vigasztal
egy homokórában
hulló porszemként
mérni az időt
és különben is
ugye milyen
szánalmasan nevetséges
ha az egysejtűektől a csillagokig
berepült út
arányában mérem
