Ha újra csillag hull a messzi égről,
mint néhány ritka, cél nélküli könnycsepp,
egy régi vágy, álomszerű, de féltett
(minek párja se magasról, se mélyről
nem érhet el), utolszor még feléled.
Tavaszi szélként könnyen vállára vesz,
s mint hűs levél, egy lépéssel közelebb
kerülsz az éghez, a Napot eléred.
Egy perc csupán. De valamikor régen,
virágzó bodza szálló illatában
szívedre fény ömlött alá, hogy éljen,
s hogy fájjon újra, feledve egyebet.
Most, tévelyegve a nagy pusztaságban,
késő-e, Uram, érte a köszönet?
