A nagy havakat elnyeli a fű,
tengernyi tűhegy szúr a levegőbe,
és a fuvallat nem vérzik el tőle,
kitavaszodni ilyen egyszerű.
Most élni, fájni, érezni muszáj!
Az ösztön parancsol a gondolatnak,
a kis rügyekből dús lombok fakadnak,
és megkoronázza magát a nyár,
bár tudja jól, csak múló dicsőséget
teremthet a szerelmes verőfénynek,
az élet ő. Vele szövetkezett
a tavasz, az ősz és a téli álom,
hogy együtt ringassák át a halálon
az eljövendő évezredeket!
