Mi már sosem leszünk azok,
akiket egy fedél alá rakott
az álmodozások szele-
olyanokká sem válunk
kik racionalitásuk
mezsgyéjén
sakkoznak maguknak teret.
Nem simulok bele a tájba.
Amikor lent a jó, az égre nézek -
s ha mindenki
fölfelé mutat,
lehajtom fejem.
Ez a szerelem.
Óvatosan pillantok rád.
Másra figyelsz.
Allűröktől mentes övezet.
Az esték játszótérre néztek.
Homokvárakat építettem - Neked.
Kis lapátommal egyengettem az utat...vártól - várig.
Kéktől a szivárványig,
alagút nélkül.
Hajnalok görnyednek súlya alatt.
Fuldokol a csend. Beleszédül...
Az évek lapátom alá görbülnek.
Már tudom.
Kiáltom és suttogom:
Sosem leszünk azok,
akiket egy fedél alá rakott
az álmodozások szele.
Mégis...
Homokváramban én is
homokszem vagyok...
