Szép vagy,
hajunk összemosná az este,
távolság semmi,
hasonlítani kezdünk
azt az érintést keresve,
mi csók lenne,
ha összeillenénk.
Kérlelhetetlen,
mint a fény.
S akárhogy tördelem,
rakom ki
a hajnalt,
mind te vagy,
ki nyakamba
megfontolás nélkül
jó reggelt suttogsz.
Most jó így,
indulunk.
Viszed magaddal
dadogó lélegzetem,
nálam maradtál mégis,
meg-megdobbansz idebent.
Csillan a boncasztal,
véletlen, messzi tárgyak.
Puha fehér most a csend,
elalszik lassan
bennem a félni akarás…
tőled.
Vársz,
visszajövök,
várlak.
