Hitted volna, hogy a hites világ csal meg,
elejt és szárba szökken a gyom,
hogy a rossznál is lehet rosszabb,
s mindent eltapos az álnok hatalom?
Hitted volna hogy megcsal a szerelmed,
s elfelejtenek, hogy szíved csak azért ver,
hogy nemzzél új és új rabszolgákat,
kiket a tudatlanság tudatlanságra nevel?
Ki hitte volna néhány éve még,
hogy ilyen mélyre süllyedünk,
hogy a remélt jobb élet helyett,
egy falat kenyérért szenvedünk!
S te hitted volna tán, gyermekem,
hogy búcsúcsók nélkül távozol,
hogy minden, mi emberi, elvész,
s mikor mész, nem marad, csak az, amit átkozol?
Hitted volna, hogy amit demokráciának hittél,
csalfa szemfényvesztés csupán,
s a te véred lesz a pecsét a sok hazug,
semmit nem érő zálogcédulán?
Hihették volna, hogy jobb világ jön el,
mert nem látták a vakok a fényjelet,
hályogot vontak millió szempár elé ígéreteikkel,
kiknek éhbérért toljuk,
mi szerencsétlenek, az úri szekeret.
A tűzijátékot bámuló tömeg nem érzékeli,
hogy úgy vezetik, mint egy balga állatot,
orrába karikát fúrva rángatják,
mert nekik ez nem fáj,
nekik ez csak egy pillanatnyi állapot.
Hát hogy hihettél el ennyi szennyes hazugságot?
Miért nem mertétek Ti sem kimondani,
hogy semmi nem változik, csak az idő halad,
hogy egy új világhoz új teremtés kell,
s mindent, ami régi, le kell bontani!
