Hiába dongnak köröttem a szavak,
Elkerül minden ihletett gondolat.
Pedig úgy adnám neked,
Adnám két kézzel a szókat',
S itt bent a szívem hiába nógat...
Csak foszlányok születnek,
Hozzád induló gondolatparányok,
Nem nyílnak számon szép szóvirágok.
Gyere, bújj közel fázó szívemhez,
Hátha átfolyik beléd a dallam,
Mit nem tudok elmondani
Semmilyen dalban,
De árad bennem régen,
És tudom, hogy tudod - érzem.
Mégis elhalkul, mire szavakká nőne.
Kérlek, halld meg, és írj kettőnknek
Szép muzsikát belőle,
S majd szürke napokon,
Mikor ülünk az unott életromokon,
Én dúdolni kezdem halkan,
Majd benned is megszólal ez a dallam,
S már nem számítanak a sebek,
Csak hogy te legyél és én legyek,
S hogyha a szavak napokra
Meghalnak bennünk,
Ez a dal akkor is ott lesz,
Örökre ott lesz nekünk,
Fogva tartva szökni vágyó,
Bitangoló, szép szerelmünk.
