Szélrajzolta táj –,
szeptemberek őszi álma.
Hull az időtlen falevél,
mintha a csönd is fájna.
Sebzett utak kanyarognak,
szívedhez feketül az éj.
A csillagok érted élnek,
ártatlan arcodtól ne félj!
Mire megvirrad homlokod,
világot markol kezed.
Ujjaid az égig érnek,
hogy elérjék emlékezeted.
