Ugye hiszed, hogy nem szétporzó porszemek
az emlékezés bágyadt sugarában
felfénylő utak, arcok, események?
Ugye még nem sodródtak a sodrásban
salakká, amely mögül széthullott minden:
mélyült nyom, légző vonás, nyitott láncszem
úgy, hogy egybefűzni már lehetetlen?
Ugye, ha rájuk néz, látja is a szem,
érzi is a szív, érti is az elme,
hogy nem lebegnek be a feledésbe,
hanem új úthoz, archoz, eseményhez
szétmetszhetetlenül tapadó jelek,
fájva is gyógyulásra képes sebek,
s vér az életünket szövő erekhez?!
