Már ébren vagyok, de álmodom még.
Pirkad az ég, a hajnal közel,
egyhangúan ketyeg az óra bent,
s kint tücsökhad buzgón ciripel.
Kóválygó álmok furcsa reggelen,
szél számolja a fa levelét,
szú perceg a szekrény oldalában.
Ébren vagyok, de álmodom még.
A belopódzó hajnalhang szobámban
a kert illatával összeolvad.
Már ébren vagyok, de álmodom még,
édesszomorú álmot rólad.
Oly ritka vendég vagy Te nálam, s bár
ébren vagyok, de álmodom még,
hogy el ne menj a hajnali fénnyel.
Mert álom vagy csak, múló remény.
