vasárnap reggel
az ébredező város
néma titokban születik újjá
igazi arcát most fedi fel lassan
boldogan, aromás álmosság
simítja a fák kérgének keménységét
halkan meglágyítja őket
egy-egy pillanatra
az első mosoly
a kiskutyák csaholása
meg nem történt emlékek vajúdnak éppen
gyűrött lepedőt simít az árva kéz
hihetetlenül szép mindez
szobrok szárnyalása
némaság szimfóniája
kövek lélegzése
szent kézfogások ezek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése