Jó lenne egy kézbe,
hűs fémbe kapaszkodni,
mikor meglep,
füledbe perceg
alattomosan a tachicardia
Sarokból rádpillant
a holnap mint kórlap
csupa kusza tízparancsolat
diktálja a lehetetlen esélyt,
gyönge segélyt
egy gyógyszeres dobozban
(a pirosból naponta ötöt)
míg újra kiötöl
valamit a köldököd
mögötti vonaglás
– mit segít már a sírás –
körömmel szaggatott befeléfordulás
mikor fölrázod a manót
mert már a fájdalomcsillapítót
is megspórolták.
Csak nézed a holdat
éjszaka-hosszat
rádcsorog, fürdet,
mint jeges verejtéked
a tapadó pendelyen
s egy vers, a halott Attila
okos szava
segít át az őrületen.
Végül hozzászelídülsz
a rémülethez:
kiállsz meztelen
EGYEDÜL
a szörny ellenében.
Elvégre mások is
elmentek békében,
vagy durván csalódva
a mindenható kegyelemben.
Aztán puhán mint mohán
elfordítod fejed:
ne kelljen szembenézned
a vak tükörrel.
