Eső mossa a hegyeket,
Tiszta lesz minden: patyolat.
Mint a rigófütty, mint a madárének,
És nem hallani disszonáns hangokat.
Ha bőségesen terül majd a bérci asztal,
Illatos kenyérrel és örök malaszttal,
Fény és illat pillangót marasztal,
Amit csak alávisz a bolondos röpte,
Hol kristály patakban olt szomjat a szarvas,
S a békés csönd oly végtelen, hatalmas,
Hogy térdre rogy, tőle erőtlen az ember,
Aki az Úrnak itt soha nem felesel.
Fény fürdeti újra a hívó hegyeket.
Végtelen kék égből kivésett a szikla.
Szilánkjai a hullócsillagok,
A varázsló vésőt maga, Isten fogja.
