Szavakat ültetnék, bölcsen válogatva,
Vigyázva minden szép ősi magyarra.
Úgy vetném el a csírázó magvakat,
Mint hajdan kötényéből szórta
Gondosan a földjét szerető paraszt.
Haladnék a szántásban lépkedő ló
Után, majd végighúznám rajta féltőn
Takaró boronám.
Megvárnám, míg kikel, mint a búza,
Ha eljön a tavasz, zöld lenne tőle
Minden, mint a remény és meleg,
Mint a lelket ölelő vigasz.
