Vérből, tüdőből lehelet,
párásodik az ablaküveg.
Ablakon át a tér,
meztelen ágon akár a madár,
ahogy várakozik, ahogy repül,
levegőben ahogy megáll.
Térben, időben
ahogy a dolgok összeérnek,
ahogy helyét keresi minden.
Ahogy változik,
ahogy elforog a nap,
hogy más szövevényben
fölragyogjon megint.
Mögötted évek, napok,
kitöltöd a perceket.
Egy várossal öledben
hintáztatod a holnapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése