A versírást már abbahagytam százszor.
Árnyékom, az éber lelkiismeret
megvert kutya, visszatérő kísértet,
tolongó szavak nyáját őrző pásztor.
A gondolatok újra szervezkednek,
ez az én lelkem tömegtüntetése,
égő tulipán, mely kapura vésve
csak látható dalt dudorász szemednek.
A közömbösség olyan hetykén járkál,
büszkeségét oly üresen hordja-
és szárnyal, akár csépléskor a polyva-,
hogy szólni kell, mert rosszabb ez a vártnál.
A régi íróasztalt törd már össze,
és gyújtsd föl, hogy az egész világ lássa,
mert a lelkesedés föltámasztása
idején szükség van jelentkezőkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése